Egy hétköznapi lány, aki cseppet sem hétköznapi életét éli. Iskolába jár, szorgalmasan tanul és gördeszkázik, akárcsak a korabeli kamasztársai. Ám, hogy mégis mitől különleges ez a lány? Elöljáróban csak annyit, hogy az elmúlt másfél évben, 8 aranyminősítést, és számos oklevelet szerzett gitárjával. Ujhelyi Nikolettel beszélgettünk.   

Verőfényes napsütésben érkeztünk a kőbányai zöldövezet hangulatos otthonába, a ház előtt pazar virágoskert, amely virulásáról a háziak gondoskodnak. Niki és szülei, mesébe illő terülj-terülj asztallal fogadtak bennünket. Házi tepertő, zamatos zöldségek, különleges tea, eperpuding, és egy forró fekete elfogyasztása után, igen kellemesen indult a beszélgetés. A bájos fiatal lányt, a nemrég lezárult, Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál kereteiben belül megrendezett, 1. Országos Klasszikus Gitár Tehetségkutató Versenyen nyújtott kiváló teljesítménye kapcsán faggattam.

– Ilyen neves versenyen indulni, már önmagában is nagy szó, hát még ha ilyen nagyszerű eredménnyel térsz haza, ahogyan ez nálad történt. Mesélnél nekünk a verseny részleteiről?

– A versenyen négy korcsoportban, és két kamara korcsoportban indultak versenyzők, köztük én is. A döntőbe, a korcsoportomon belül hatan kerültünk be, 5 fiú és egyedüli lányként, jómagam. Mint utóbb kiderült, ez volt a konzervatóriumos csoport, és a fiúk mind oda is járnak, míg én zeneiskolás gimnazistaként jutottam tovább, ez már önmagában is nagy szám. Végezetül, az országos első hat helyezett között fejezhettem be a versenyt.Számomra az volt a lényeg, hogy úgy hagyjam el a színpadot,hogy jól szerepeljek és és a szeretteimnek örömöt okozzak, úgy érzem ez sikerült. Ha őszinte akarok lenni, akkor azért azt kell, hogy mondjam, nem utasítottam volna vissza az első helyezést sem.:-) 

– Ahhoz, hogy idáig eljussál, valahonnan el kellett indulnod. A te utad hol kezdődött, mesélnél nekünk a gitár iránt érzett szerelemről?

– A kezdetekben furulyáztam, majd az egyik zene – tanárom javasolta, hogy váltsak át oboára, ám a férfias nehéz hangszer, cseppet sem volt az én világom. Szerettem volna valami másra váltani, de nem volt egyszerű a döntés. A zeneiskolában, egy másik általam igen kedvelt furulyatanárnak sikerült kihúznia belőlem, hogy igazán a gitár az a  hangszer, amely a legközelebb áll hozzám. Minden így kezdődött. 

–  Gondolom sokat számít a háttér, ahol felkészülsz egy-egy versenyre, ahol segítenek és támogatnak. Mit tartasz a legfontosabbnak a versenyen elért eredményt illetőleg?

– Mindenekelőtt meg kell hogy említsem Háda Tímeát, a kőbányai Kroó György Zeneiskola gitártanárját, aki nélkül nem tartanék ott, ahol most. Másfél éve járok hozzá, de már eddig is nagyon szép eredményeket értünk el együtt. Neki köszönhetem, hogy a gitárművészetet, mint életpályát szeretném hivatásomul választani. A kedvenc gitárom is Tímeának köszönhető, hiszen a tanárnőm segítségével eleget tehettünk a  Debreceni Egyetemi Gitárzenekar meghívásának, ahonnan tovább jutottunk a görögországi turnéra, majd a nemzetközi gitárversenyről egy első helyezéssel, és ezzel a  csodaszép klasszikus gitárral térhettem haza, amely azóta, nagyon közel áll hozzám. Minden nap köszönettel tartozom a családomnak, a szüleimnek és nővéremnek, akik támogatása nélkül, nem lennék az a Niki, akivé válhattam. Az én eddigi fiatal életemben is voltak olyan pontok, amikor azt éreztem,  nem bírom tovább, nagy a teher, túl sok a kötelező óraszám, kevés a szabadidőm, és bizony egy nehéz völgybe kerültem. És akkor jöttek ők! Szüleim, testvérem, valamint a barátom segítségével kijöttem a gödörből és újult erővel folytattam tovább az utat, amit elkezdtem. A családom, minden hangversenyre, szereplésemre elkísér, édesanyám, teljes átéléssel szorít értem, és ez igen nagy erőt ad nekem. 

– Mindenkinek van minimum egy hobbija, amiben kiélheti a szabadságát, a vágyait, amely kikapcsolja és felüdíti, valami más, mint  a kötelező, vagy a szigorú gyakorlatok. Számodra mi jelenti a szabadságot, a kikapcsolódást?

– Amikor akad egy kis szabadidőm, azonnal deszkára pattanunk a barátommal és suhanva szeljük át Budapest utcáit, csak úgy sistereg az aszfalt a kerekek alatt. A gitáron kívül, másik hűséges társam a gördeszkám, szinte mindenhová magammal viszem. Aztán itt van még a tánc, a hipp hopp, a zumba nagy kedvenceim, régebben társas táncoltam, amit szintén nagyon szerettem, de aztán átvette a helyét a gitár. Mind a zenére, mind a táncra nagy szükségem van, hiszen van bennem egy jó adag megfelelési kényszer, egyfajta maximalizmus, amelynek csillapítására, mindkettő jó gyógyszer. Leginkább a tanáromnak szeretnék büszkeséget okozni és a lehető legjobbat szeretném kihozni magamból minden területen.

– Amikor ezek a  sorok megjelennek, valószínűleg már szelek szárnyán suhansz Amerika felé,   hogy is van ez Niki? 

– Bár nyári szünet van és a gitár is pihen egy kicsit, most sem állok meg. Indultunk egy pályázaton, ahol is nyolc fiatalt kiválasztottak, akik Amerikába utazhatnak a nyáron és részesei lehetnek egy közép-európai / amerikai projektnek. Hivatalos nevén, Youth Leadership Program With  Central Europe. Egy fiatalokból álló vezetői program, ahol főszerepet kap az önkéntesség, a közösségépítés, és nem utolsósorban más kultúrák, anyanyelvek megismerése. A hazatérésünk után, egy projektet kell készítenünk, amely által, Magyarországot is több, és jobb színben láthatják nemzetközileg. Nagyszerű lehetőségnek tartom és mindamellett, hogy segítek, nyelveket gyakorlok, valamint jobban megismerem Amerika kultúráját, mindenképpen tágul a látóköröm. Természetesen a gitárom is velem utazik, és remélem, hogy a zene által kisebb-nagyobb közösségek születhetnek, mert  hiszek benne, hogy a zene összehoz bennünket, legyünk bár itthon, vagy bárhol a világban. Egy dolog fog csak igazán hiányozni, a kedvenc csemegém, anya palacsintája!

Ezúton is szeretnénk gratulálni Ujhelyi Nikolettnek a kimagasló eredményekért, valamint Háda Tímeának, a lelkiismeretes, erőfeszítő, felkészítő munkájáért!                                                  

Szerkesztőségünk nevében, további sikereket kívánunk nekik! 

Frenyó Krisztina

Fotó: Varga Csaba