Amikor megjelent, az emberek talpa a földbe gyökerezett és a lélegzetük is elállt. Csodás forma… és azok a ventiport szellőzőnyílások a karosszérián, maga a tökély. Igen, a Buick Roadmasterről van szó, 1949-ből. Az alacsony építés akkoriban még nem volt bevett szokás, de ez a kocsi már így készült. 

Egy zseni, Harley Earl mesteri alkotása ez a vonalvezetés, a lapos motorháztetővel és a lecsapott hátsó résszel. Nem is volt véletlen az az évi Buick-eladási szám, mely 400.000 darabot mutatott. Earl és Ned Nickles klasszikust építettek. Az új, Dynaflow váltót kapta a Roadmaster, amely olyan büszkeség volt akkoriban, hogy még a kocsi hátuljára ki is írták. Bár nem volt benne még szervokormány és V8-as motort sem kapott, a külső és a kényelem lenyűgöző volt, és a 150 lóerős soros nyolchengeressel is imádták az emberek. Ennek a motornak volt viszont különlegessége is – hidraulikus szelepemelővel építették, melynek eredményeképp a szelephézagok mindig pontos értéken maradtak, így selymes, rendkívül csendes járásúvá tették az 5200 ccm-es blokkot. 

A ventiport nyílásokon kívül a nagy kedvenc a hátsó lámpa volt – gyönyörű vonalvezetéssel olvadt a karosszériába. Remekbe szabott a kocsi műszerfala is, melyet “pilótaközpontúnak” neveztek el. A szélvédő ugyan még osztott volt, de már hajlított, ívelt üvegből készült. A Roadmaster elnevezés tökéletes választás volt a Buick-tól ehhez a csodajárgányhoz. A Roadie-t olyanok vásárolták leginkább, akik még a Cadillac-et nem engedhették meg maguknak, de szerették a szépet, a jót és az egyedit.

A GM reklámszövegírói azt harsogták ebben az időben, hogy “ha jobb autó épül, akkor azt a Buick építi”. A negyvenkilences Roadmaster a legletisztultabb és legszebb kocsi volt, amit a Buick valaha is készített. Egy maradandó emlék, Buick-módra…

Papp Olivér