A világ, mindenkinek mást jelent. Vannak, akik a körülöttünk zajló eseményeket prózai formába öntik és így adják tudtunkra, míg mások dallamokba foglalva, énekhangjukkal tolmácsolják mindezt felénk és vannak, akik fényképezőgépet ragadva elindulnak, és megörökítik mindazt, amit sokan észre sem veszünk. Magát, a csodát! Medveczki Katalinnal beszélgettünk.

Kata vidáman érkezett a szerkesztőségbe, és természetesen hű társát, a fényképezőgépet is magával hozta.

F.K.: Egy fiatal lány, aki tanárképzőt végzett, egy gyógyászati segédeszközboltban dolgozik a családi vállalkozásukban, mindemellett csodálatos környezetben éli mindennapjait. Honnan indult a fotózás iránti szereteted?

M. K.: Édesanyám sokat fotózott régen, szinte minden hétvégén lóversenyekre jártunk, ugyanis ő profi fotósként dolgozott akkor. Így, én is  igen hamar megszerettem a természet közelségét, az állatokat. Miután látta a család, hogy igencsak érdeklődöm a fotózás iránt, így a nagymamáktól, nagynéniktől sorra kaptam a régebbi, lestrapált fényképezőgépeket, amelyek a gyakorlásnak pont megfeleltek. Alig lehettem tíz éves, amikor már elkezdtem sűrűbben fotózni, és újabb és újabb gépekkel próbálkoztam. 2005-ben vettem az első digitális fényképezőt, és azóta egyre jobb fényképezőgépekkel gazdagodott a gyűjteményem.

F. K.: Azt tudom rólad, hogy a fényképezést egyelőre hobbiszerűen űzöd, ám azt is hallottam, hogy volt már önálló kiállításod is, és a saját szememmel is meggyőződtem a fotóid különlegességéről. Ha tehetnéd, a fotózást választanád hivatásodul, és megélhetési forrásként egyaránt? 

M. K.: Amióta az eszemet tudom, a fotózást szeretem igazán, ez tölti ki a szabadidőm nagy-részét  a mindennapjaimat, és a gépem nélkül el sem indulok sehová. Papíron ugyan tanár vagyok, ám sosem dolgoztam a szakmámban. A főiskola után, szárnypróbálgatásként megpróbáltam bejutni iskolákba, állásinterjúkra jártam, ám egy idő után, végül is a szüleim családi vállalkozásában kötöttem ki. Tatabányán a kórház szomszédságában, egy gyógyászati segédeszközboltban dolgozom a szüleimmel. Szívesen segítek nekik, de örök álmom a fotózás marad, a maga szépségével, szabadságával és örömeivel együtt. Nem titok, hogy ha tehetném, azonnal váltanék és elkezdenék hivatásszerűen fényképezni, hiszen ezt szeretem a legjobban és hosszútávon ebből szeretnék megélni.  

F. K.: Gyönyörű helyen élsz, a Zsámbék mellett található Tökön. Gondolom a téged körülölelő festői környezet is hozzájárul ahhoz az inspirációhoz, amely a képeid születésekor hatalmába kerít.

M. K.:  Igen, valóban szép helyen élek, ahol szinte eggyé válhatok a természettel, ám sokszor ki sem megyek a hegyre, pedig közel lakom, de a napi teendők, a távollét nem mindig engedi ezt meg. Földrajz, környezetvédelem szakon végeztem a főiskolán, mert ez a terület vonzott a leginkább. Nincs ez másként a fotózásnál sem, a növényeket, állatokat és a természeti jelenségeket szeretem a legjobban megörökíteni. Erre kitűnő célt szolgál, a makrofotózási technika, leggyakrabban ezt használom. Így, például egy rovarnál, egy aprócska állatnál szabad szemmel alig látható részletekre bukkanok, van úgy, hogy csak a fotó kidolgozása közben. Amikor a békás fotóm készült, félig a vízben álltam és hosszasan figyeltem a pillanatot. Elragadott valami, és ilyenkor megszűnik a világ körülöttem, épp csak arra figyeltem ne merüljön el a gépem a vízben, nem sok kellett hozzá. 🙂

F. K.: Minden sikeresen tehetséges, vagy mondhatnánk úgy is, hogy tehetségesen sikeres ember mellett, illetve mögött áll valaki, aki segítségére van az alkotásban. Neked is van ilyen?

M.K.: Igen, nekem a társam az inspirációm, ő ad erőt ahhoz, hogy azt csináljam amit szeretek, hogy ne adjam fel és lelkesedjek. Egy társaságban találkoztunk párszor, majd egy közösségi oldalon bejelölt, és már az elején elkezdte dicsérni a képeimet, és megkérdezte mit szólnék hozzá, ha rendezne nekem egy kiállítást. Lehet erre nemet mondani? – Ezzel a gesztussal tulajdonképpen meg is fogott. A kiállítást valóban megszervezte nekem a párom, pedig akkor még nem is voltunk együtt. Igazán három kiállításom volt eddig, két önálló és egy közös. Zuglóban és Zsámbékon is megmutathattam azt ami bennem rejlik. Szívesen megmutatnám a gondolataimat természetesen fotópapíron keresztül, és ha valaki felkérne a képeimet látva, hogy fotózzak rendszeresen, esetleg megbízna egy munkával, azonnal elvállalnám, és indulnék.

Sok sikert kívánunk Katának és szívből kívánjuk, hogy teljesüljenek álmai!

Frenyó Krisztina