
Mint ahogyan nekem és még számos élőlénynek a földön az életben maradáshoz oxigénre, vízre és élelemre van szükségünk, úgy öreg autómnak, Henry Fordnak éppúgy életeleme a füst és a benzingőz. Fordikám akkor boldog, ha szív, sűrít, gyújt és kipufog, méghozzá ha mindezt egészséges ritmusban teheti. Miután több, mint húsz évet megélt a négykerekűm, akadnak kisebb, nagyobb, és olykor súlyosabb betegségek is a szervezetében, ám olyan baj még nem történt vele, amit a Gumisember szupercsapata ne tudott volna helyrehozni.
Kórház a város szélén
Amikor Fordikám „félrehúzott” és fura berregő hangot adott ki, elkezdtem gondolkodni, szegénykémnek mi baja is lehet, aztán kisvártatva rájöttem, rég voltunk a Gumisembernél, és egyszerűen hiányzik neki a jó kis benzingőzös levegő, a mély akna, az olajszag és a fiúk. Azok a fiúk, akik jól bánnak vele, simogatják a kis lelkét, és meggyógyítják, ha szükség van rá. Az autókórház a város szélére költözött, épp úgy, ahogyan mi is elhagytuk a Duna másik oldalát, és szigetlakók lettünk. Komppal keltünk útra és meg sem álltunk a gödi műhelyig, azaz a méltán híres Gumisember szervizéig. Már messziről látszik a narancssárgára színezett épület, amely előtt elég sűrűn időzik Szalai Laci nem kevésbé feltűnő autója.

A fiúk ismét kedvesen fogadtak, és az autómat akna fölé állítva, pár sarkalatos hibára felhívták a figyelmemet és bár számomra kínainak tűnt a szakzsargon, Ujvári Zsolt kedves figyelmessége révén mindenről szakleírást is kaptam, hogy én, mint szőke nő is megértsem, mitől is betegedhet meg egy öreg autó. Az alábbi betegségekre derült fény a városszéli kórház füstös rendelőjében. Gondok vannak a kerékösszetartással, az „utánfutással”, és a kerékdőléssel is, ezért húzott félre Henry. A berregés pediglen valami elmozdulástól keletkezhetett, mert miután a fiúk meghúztak valami csavart és ki-be nyitogatták a motorháztetőt, Fordika elnémult egy időre, mármint ami a berregő hangot illeti. 🙂


Diagnosztika
Mit is jelentenek pontosan ezek a betegségek, mik a tünetei és hogyan néz ki mindez egészséges mivoltában? Zsolti elmagyarázta.
1. Kerékösszetartás
A kerekenkénti összetartás felülnézetben a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelye és a kerék középsíkja által bezárt szögként értelmezhető. Pozitívnak tekintjük, amikor a keréktárcsák pereme elöl egymáshoz közelebb van, mint hátul. Az első kerék hajtású gépkocsiknál általában az első kerekek egymástól széttartanak. A kerékdőlés és a kerekek összetartása egymással összefüggő geometriai beállítási helyzet.
A kerék felfekvő felületének középpontjában ébred a vonóerő. A kormánylegördülési sugár tekinthető erőkarnak. Ez a kettő együtt nyomatékot alkot, ami a kerekeket egymástól szétfordítani igyekszik. Ezen hatások következtében és a meglévő illesztési hézagok miatt, az egymással párhuzamosan beállított kerekek szitálnának és radíroznának, ezzel pedig nehezítenék a kormányzást, valamint a kerekeket egymással összekötő rudazat elemeit mechanikailag folyamatosan és periodikusan terhelnék.

Ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására a gyártó által megadott összetartást kell beállítani. Ezzel megnő a visszatérítő nyomaték és a menetstabilitás. A túl nagy összetartás viszont fokozott gumikopást és nagyobb gördülési ellenállást eredményez.
A hajtott első keréknél az összetartás kompenzálja az elaszto-kinematikus felfüggesztés miatt fellépő nyomtáv változást is.
A kerékösszetartás szokásos értéke hátsókerék hajtású gépkocsiknál általában 5-20 szögperc, első kerék hajtás esetén –20 szögperc (ez ellensúlyozza a vonóerő hatását).

2. Utánfutás
Az utánfutás mm-ben megadott távolság (n), mely a függőcsap irányának útfelülettel alkotott döféspontja és a kerék felfekvő felületének középpontja között oldalnézetben mérhető. Hozzájárul a kerekek egyenes meneti helyzetbe történő visszaállításához, befolyásolja az elkormányzáshoz szükséges nyomatékot, valamint stabilizálja az egyenes meneti kerékhelyzetet. Nem csak mm-ben hanem szöghelyzetként fokban is megadható (τ). Oldalnézetben a függőcsap középvonala és a függőleges között bezárt szög. Értéke általában 1-5º közötti tartományba esik

3. Kerékdőlés
Elölnézetben a kerék síkjának dőlése a függőlegeshez képest. Negatív értékű, ha a kerék síkja felül közelebb van a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelyéhez. Befolyásolja a kerék oldalvezetését. A gumiabroncstól függően értéke kicsi (–3º és 0º közötti) azért, hogy ne okozzon a gumiabroncs futófelületének egyik oldalán intenzívebb elhasználódását.
A pozitív kerékdőlés esetén a kerékre egy tengely irányú erőkomponens hat, amely a kerékanyát tehermentesíti és a csapágyhézagot kiküszöböli. A kerék szitálási hajlama ellen hat, amit a kisebb útegyenetlenségek gerjesztenek olyankor, amikor még nem történik berugózás. Ilyenkor a kerék függőcsap körüli lengéseket végez. A kerékdőlés értékét a csapterpesztéssel összhangban állapítják meg.
Az autódoktorok, Gyuri és Zsolti, a hosszú műtét után, a beteg alkatrészekkel, amelyeket aztán, egészségesre cseréltek.


Így történt aztán, hogy Henry Ford újra egészségesen virgonckodott a szigeten és vagányan rótta a köröket a homokos úton. Fordika igen fickós, még most sem látszik huszonévesnek, ami azért az ő generációjukban valljuk be már egy kor. 🙂 Dredán György és Ujvári Zsolt mindent elkövettek, hogy teljes gyógyulást mondhassunk magunkénak. Egészséges boldogsággal futóművében, és kellemes halk motorhangján távozott Fordi a szervizből, mindenki megelégedettségére.

,,Orvosi műszerek”

Az egyik doki, aki mindent megtett 🙂 …

És a másik doki, aki receptet ír Fordikának 🙂 …
A Gumisember szervizébe hamarosan ellátogatunk egy másik fontos és aktuális teendő apropójából. Hamza Tomi és csapata most is készséggel áll a rendelkezésünkre és újabb meglepetésekkel szolgálnak nekünk és nektek, olvasóinknak egyaránt. Már alig várjuk!
Frenyó Krisztina

Ki ne szeretne újra gyermek lenni és egy izgalmas varázskalandban részt venni, a mesés tündérkertek, ódon elvarázsolt kastélyok falai között? Most lehetőség nyílik arra, hogy visszamenjünk, sőt elrepüljünk az idő végtelen és álomba repítő szárnyain oda, ahol tündérkirályfik és királykisasszonyok lehetünk, bűbájos boszorkák, ravasz vadállatok és megtévesztő labirintusok bűvöletében. Találkozhatunk a Mágussal, és baglyok, makik, sőt aranyló lovak is keresztezhetik utunkat, a repülő autó és sok más érdekes látnivaló kíséretében.













,, Jó itt. Nincs más,
A tűzhely melegénél duruzsol a borsóleves, már az utolsókat bugyborékolja, hamarosan tálalhatom neked, és ettől igazán olyan jó ez az esős délután. Finom édeskés vanília illat lengi be a konyhát, megsült a tejpite és a feketekávé is utánozhatatlanul énekli kedvenc dallamod. Mindenki téged vár, de legjobban nekem hiányzol! A bambuszrolók kedves hunyorgása, a piros kis gyertyatartó, a kék bagolyóra, amely 50 perc után sikítva jelez, hogy kész a vacsora, mind kedves színfoltja a ház lelkének. Itt folynak a hosszas beszélgetések, a kis viták utáni nagy kibékülések, a családi lakomák és a reggeli, déli, esti kávézásaink. 🙂
Aprócska vázában rügyező sárga aranyeső jelzi a tavasz vasárnapi emlékét, mert akkor itt járt nálunk is, és én tudom, hogy lassan visszatér, eső ide, vagy oda, felragyog a nap még a kicsi kertben. Telefoncsörgésre várok, egy hívásra, mert túl halk a ház, hiába szól a tévé, a te hangodra vágyom, mert csilingelésétől felgyógyul még a beteg lélek is. Télről maradt diók a tálban, vadul piruló érett narancsok, aszott kis mandarinok sutyorognak, függöny libben, ablak nyikorog és kint a teraszon a palatetőre boruló fenyőággal játszik a szél.