Keserédes lopakodó
Lopakodó Tavasz tör át a fekete kárpiton,
Telünk hamvai közt vergődik csupán a molyszagú árnyék.
Mint takarításkor a múltból ránk köszönő
Fejbe vág, felébreszt.
Halottnak hitt emlékeket tép szét.
Keserű kávénk édes perceket idéz,
tejfehér habja törékeny – pergő életünknek.
Sötétbarna a keretben a kép…
És nézd, mennyi darabkára hullik szerteszét,
s majd áll össze újra és újra az Egész.
Fel kell tennem egy lemezt,
hadd szóljon legalább dalunk,
Vagy a recsegő hangú rádiót kapcsold be, Kedves.
És bár úgy tűnik sokunkat fáraszt,
s elalva ébredünk,
Az ajtónk mögött már a Kikelet,
ennyien nem tévedhetünk…
Napraforgókról álmodom
Még szörcsög kalapod alatt a fagy,
Én már Napraforgókról álmodom.
És ha némi látszatod itt is marad,
Hamar rés nyílik pajzsodon.
Valaki erre jár a kert alatt,
s virágok nyílnak léptei nyomán.
Nem hinném, hogy álmodom, nicsak:
Eltűnt rólam a kardigán.
Tavasz van. – Suttogják a fák,
S a fák nem hazudtak nekem még sosem.
Kedves morgós öreg, már megbocsáss:
Lépj tovább. Ideje élni kezdenem!
Képek: Gacsádi Albert fotográfus, illetve Pinterest
Nekem semmim nincsen
nincsen nekem édesanyám,
apám is a múltban ragadt.
minden évnek négy évszakán
gyermek szívem sírva fakadt.
nincsen nekem kistestvérem,
sem nővérem, se nem bátyám.
vad Pokolnak szent tüzében
eltűntek a szemem láttán.
nincsen nekem boldogságom,
bánatomra sincsen gyógyír.
lelkemben sincs kiskarácsony
lelkem sincsen, ez a jó hír.
sem szeretőm, sem szerelmem,
nem volt nekem életemben.
ha egy szívet megszereztem,
elvesztettem félelmemben.
se vagyonom, se nem pénzem,
sem birtokom, se nem házam,
nincsen semmim… Kérlek szépen
Te sem legyél kilátásban.
senkik közt is senkibb vagyok
önmagam is elvesztettem…
s körülöttem őrangyalok
menekültek, fejvesztetten.
se nappalom, se éjjelem,
valóságom, s álmom sincsen.
sápadt Holdam is fénytelen,
elloptad már minden kincsem…
Nekem tényleg semmim sincsen.