Párizs címkéhez tartozó bejegyzések

…és megszületett a bikini

1946. 07.05. Először láthattak az emberek bikini fürdőruhát egy párizsi divatbemutatón.  1946. július 5-én mutatta be Louis Réard az általa tervezett kétrészes fürdőruhát, melyet az Egyesült Államok nukleáris kísérleti telephelye, a Bikini-atoll nyomán, bikini névvel illetett. A legendásan „anyagtakarékos” ruhadarab a következő években számos botrányt okozott szerte a világban, ám idővel mégis visszafordíthatatlan hatást gyakorolt […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-07-05.

fürdőruha retro1946. 07.05. Először láthattak az emberek bikini fürdőruhát egy párizsi divatbemutatón. 

1946. július 5-én mutatta be Louis Réard az általa tervezett kétrészes fürdőruhát, melyet az Egyesült Államok nukleáris kísérleti telephelye, a Bikini-atoll nyomán, bikini névvel illetett. A legendásan „anyagtakarékos” ruhadarab a következő években számos botrányt okozott szerte a világban, ám idővel mégis visszafordíthatatlan hatást gyakorolt a stranddivatra. Ma már elképzelhetetlen egy trendi nő ruhatára, a szezonális trendet követő, falatnyi, vagy éppenséggel nagyobbacska bikini nélkül.

 

Mint a legtöbb kultúrtörténeti írást, a fürdőruhák történetét is a klasszikus ókorral kell kezdeni. A természetközeliséget preferáló görögök és rómaiak leginkább meztelenül fürödtek, de nem minden körülmények között. A római birodalom több részén maradtak fenn olyan mozaikok, amelyekből az derül ki, a hölgyek már akkor is lefedték testüknek mell és csípőközeli tájait. Ráadásul olyasmi ruhadarabok voltak divatban, amelyek erősen emlékeztetnek az 1960-as évekbeli bikinikre.

Illedelmes újrakezdés

Az ókori európai kultúrák eltűnésével a fürdés kiment a divatból, így nem túlzottan meglepő, hogy nem létezett kimondottan vízbe szánt öltözet sem.

Így ment ez egészen a 18. századig, amikortól – és talán a felvilágosodás is belejátszik a fordulatba – ismét beszélhetünk fürdőruhákról. Ezeken a ruhadarabokon még a legkonzervatívabb vaskalaposok sem találnak kivetnivalót: a nők egy hosszú, köntösszerű viseletben merészkedtek a vízbe, amelyet szigorúan olyan anyagból készítettek, ami nedvesen sem lett átlátszó. A biztonság kedvéért alsó szegélyekbe súlyokat varrtak, hogy megakadályozzák az anyag vízben való felemelkedését.

A férfiak már akkor könnyebb helyzetben voltak. Ők a test vonalát sokkal inkább látni hagyó hosszú ujjú és hosszú lábszárú szerelésbe bújtak. Ez utóbbi már akkor az alsónadrágokhoz volt hasonlatos, és később minden izgalom nélkül vezetett a mai állapothoz. A 19. században a hölgyeknek a kétrészes fürdőruhák jöttek a divatba. Az övvel összefogott felső rész a válltól a térd alá ért, hozzá egy bokát takaró fekete harisnya dukált. A kor fürdőkultúrájának érdekes intermezzói voltak a fürdőgépek, amelyek leginkább a viktoriánus Angliában hódítottak. Ezek jellemzően kerekekre szerelt apró faházak voltak, a fürdeni szándékozók – nemek szerint elszeparálva – utcai ruhában beszálltak a parton felállított „gépekbe”, ott felvették a fürdőruhát, majd az egész szerkezetet betolták a vízbe, ahol illedelmesen kiszálltak belőle. A technika másik lényege az volt, hogy az alkotmány eltakarta a vízben mártózókat a kíváncsi parti szemek elől. A 20. század legelején még lecsuktak az Egyesült Államokban egy ausztrál úszónőt, mikor is az a „víz alatti balett show”-ján láttatni engedte a nagyközönségnek a kezét és lábát.

Aztán az elkövetkezendő évtizedekben lassan lazulni kezdtek a szabályok. A hölgyek először a karjukat tették szabaddá, majd a lábukat combközépig.Eltűntek a nyakat takaró gallérok, és a dekoltázs valahol a nyak és a mell közé félútra merészkedett le. Az USA egyes strandjain a férfiaknak egészen az 1930-as évek közepéig tilos volt a topless.

Ami Magyarországot illeti, talán valamivel kevésbé voltunk szemérmesek. A Népszabadság nemrég arról emlékezett meg, hogy a Színházi Hét 1912-es címlapján Varsányi Irén fürdőruhában pózolt.

Elszabadul a meztelenség szelleme

Többek között az új típusú textíliáknak is köszönhetően a fürdőruhák egyre kényelmesebbek, praktikusabbak és nem utolsósorban kisebbek lettek. Ezzel párhuzamosan, illetve valószínűleg pontosan ezért az 1940-es években egyre többször jelentek meg a magazinok borítóin a fürdőruhában pózoló sztárok, külön műfaját teremtve meg ezzel a fényképeknek.

Az igazi nagy áttörés a második világháború után, a bikini hódításával követezett be. A francia Louis Réard által 1946-ban kreált ruhadarab nevét a Bikini-szigetekről kapta, ahol is nukleáris robbantási kísérleteket végeztek. Úgy gondolták, a szemlélőben kiváltott hatás hasonlatos az atombombához. A fordulat valóban radikális volt, holott először a két rész csak egy viszonylag keskeny csíkot hagyott látszatni a női testből. Az 50-es években az alsó rész még elfedte a köldököt, s a melltartó is sokat takart. Igaz, a melleknek hegyes formát adott, látványosan felnyomva őket. Ilyent hordott annakidején Marilyn Monroe is.

A 60-as években aztán ahogy terebélyesedett a hippimozgalom és a napfénykultusz, úgy zsugorodtak össze a bikinik. A gyakran kötött, tenyérnyinél is apróbb darabok olykor csak a mellbimbókat és a nemi szervet takarták.

És amikor a férfiak úgy gondolták, hogy nagy meglepetés már nem érheti a szemüket, egy bécsi születésű divattervező, Rudi Gernreich, 1964-ben előrukkolt a monokinivel, azaz a felül semmi fürdőruhával. Akik még viseltek topot, azok is egyre merészebbek lettek. A nadrágok egyre magasabbra szabottabbak lettek a combnál,mígnem a 80-as években megjelent a tanga. Nevét egy brazil törzsről kapta, akik állítólag népviseletként hordják ezt a szerelést az Amazonas őserdeiben. A tangák – amelynek bizonyos változatai már gyakorlatilag semmit sem takarnak – nagy sikert futottak be a következő években, és fehérneműként is elterjedtek az egész világon.

A divattal foglalkozók szerint az utóbbi egy-két évben a tanga-őrület lecsillapodni látszik, és a popsiból ismét többet takaró modellek lettek a divatosak. De a ravaszul szabott alsók, a szeszélyesen tekeredő pántok és az egyéb kiegészítők olykor még a tangánál is szexisebb hatást keltenek. Ugyanakkor a nők körében továbbra is tartják pozícióikat az egyrészes fürdőruhák. Ezek elsősorban a sportoláshoz, mozgáshoz praktikusak, másrészt nem hívják fel a figyelmet a test kevésbé tökéletes domborulataira. A férfiak esetében szerencsére sokkal rövidebben össze lehet foglalni a fejleményeket. Az elmúlt évszázad során a nadrág egyre rövidebb és egyre feszesebb lett, egészen a 90-es évekig, a Speedo-típusú sportos, apró úszónadrágokig. Bár néhány férfi rákapott a tangára, az erősebb nem igazából soha nem tudott megbarátkozni a ruhadarabbal. Ráadásul az utóbbi évtizedben az figyelhető meg, hogy a férfi fürdőnadrágok szára egyre bővebb és egyre hosszabb lett, ma már nem ritka a térd alá érő modell sem.

Akárhogyan is, mindannyian hálásak lehetünk a bikini megszületésének, és máig tartó szenvedélyes forradalmának, legyen az nő, vagy akár férfi, egyik nem sem szűkölködhet a választékos élvezetekben. 

-Feeling-