Hosszú évek óta élek a Börzsönyben a családommal és bizony jó ideje gyalogosan jártam a hegyi utcácskákat, munkából hazafelé a falu menti hosszú utat. Bevallom, az utóbbi időben napi szinten már fárasztott a teli szatyorral, hátizsákkal megspékelt kirándulás. Nyáron még csak-csak, olykor még kellemes is tud lenni a napfényben megtett 5 km oda-vissza, no de amikor beköszönt a fagyos tél, a zord, sáros idő, ilyenkor már én is jobban szeretem a négykerekű járgányokat. Többnyire stoppoltam, és reménykedtem, hogy legalább a “Morgóig” elvisz valaki, hála a jó fej embereknek, többnyire azért megesett a szívük rajtam. Így ment ez egészen áprilisig, amikor is az én Drága Párom meglepett egy jó öreg Ford Fiestával.
Majd kiugrottam a bőrömből és alig vártam, hogy meghódítsam Kismaros utcácskáit, immáron Fordikával. Henry Ford, – így kereszteltem el újdonsült járgányomat – bár az idén ünnepli huszadik születésnapját, ennek ellenére irigylésre méltó állapotban volt, és szemmel láthatólag, egészen csinos futóművel, alvázzal és karosszériával rendelkezett. Óvatosan nekiveselkedtem és már a következő faluig is elmerészkedtem, bár sokan ledudáltak és mérgesen rám villogtak, – az első időkben még nem igen mertem ’50-60′ fölé gyorsulni – valahogy nem érdekelt. Mi ketten, Fordika és én bent voltunk, a többiek meg kívül, így nem árthatott nekünk senki. Amikor 80′-ra felgyorsult a kisautóm, úgy éreztem magam, mintha Niki Lauda volnék, ám miután nem vagyok Niki Lauda, azon nyomban lassítottam is, nehogy haragos legyen Henry. Még csak az kellene, hogy kihajtsam belőle a szuszt, és a végén szétessen alattam szegénykém. Gondoltam egyet, biztos, ami biztos, megnézetem a közelben lévő autószerelő fiúkkal, épp kapóra jött az ingyenes futóművizsgálat.
No ekkor ért a nagy meglepetés. Fordikám, egy ideje elég beteg, és bár korához képest jól tartja magát, – nyugtattak meg a Gumis embernél a fiúk – egy kis ápolásra szorul. Henry Ford állapota nem volt életveszélyes, ám ha azt akarom, hogy még évekig hű társam legyen, akkor nincs mese, el kell vinnem a kórházba és meg kell gyógyíttatnom. Miért is mennék messzebbre, amikor a legjobb ,,orvosok” – Tamás, Dávid, Zoli és Tomi -itt “praktizálnak” a közelben. Mosolyogva fordultam be az autószerviz udvarába, ám kis-hamar lehervadt a mosoly az arcomról, amikor Tomi felmérte az autómat és Zolival együtt egy gyors diagnosztizálást vittek véghez.
Kiderült, hogy Fordikám első és hátsó lengőkar szilentje elöregedett, így cserére szorul, a kormánymű alkatrészekkel is feltehetően bajok vannak, és közel sem értünk még a végéhez.
Elsőként következett a lézeres futóművizsgálat és a beállítás. Henry egy mély akna fölé került, megszabadult egy időre a kerekeitől, és egyéb szépségeitől, majd odalent a mélyben a fiúk nagy munkába fogtak. Közben egy képernyőn nyomon követhettük a folyamatokat. Túl sokat nem értek az autóalkatrészekhez, és bár Zoli, a legjobb tudása szerint próbálta elmagyarázni Henry betegség tünet-együttesét, én csak amolyan “szőkenősen” bólogattam a számomra kínainak tűnő szak-nyelvhez. Nekem, mint laikusnak, veszedelmesnek tűnik egy ilyen mély akna, ám tudom, hogy jól meg kell vizsgálni az alvázat ahhoz, hogy pontos eredmény születhessen. Nos, az eredmény megszületett nemsokára.
Ha már a kormányműnél tartottunk, kiderült, hogy a kormánymű alkatrészek javítása, kormánygömbfej csere és egy kipufogó-műtét is vár még Henryre. Amikor valaki kórházba kerül, kihagyhatatlan a rutin-labor, így aztán Fordikám az akciós olajcserét is kikövetelte magának, mert ugyebár az öreg Ford, nem vén Ford, ám az olaj még nem ártott meg senkinek.
A friss olajtól, valamint a fiúk lelkiismeretes és szakszerű munkájának köszönhetően, újult erőre kapott kisautóm és amikor kigördültem a Verőcei autószerviz udvaráról, Henry fickósabb volt, mint valaha. A Gálhegyi úti erős kanyarban, hegymenetben sem zörgött már egyáltalán semelyik alkatrésze sem, és remekül állta a sarat, akarom mondani a meredek lejtőket. 
Már javában tart az ősz, jönnek az egyre hűvösebb napok. Épp ideje beszerezni a biztonságos téli gumi kollekciót is. Egy biztos, a Gumisembernél tapasztalt szakszerű szervizelés után egyértelmű, hogy a téli gumiabroncsok is innen kerülnek fel a jó öreg Henryre.
Köszönettel tartozom Henry Ford lelkes ápoláséért, a sikeres műtétért, és a szakszerű rehabilitációért a Gumisembernél szorgoskodó fiúknak.
Frenyó Krisztina
Sokat beszélünk a nőkről, anyákról, szó esik a lányokról, és a nagymamákról is. Hosszú évek óta ünnepeljük a nőnapot, és rendre, virággal köszöntjük az édesanyákat. Nincs ezzel semmi baj, no de mi a helyzet a férfiakkal, hol maradnak a mi hétköznapi hőseink? Gondoltunk egyet és itt a Feeling magazinnál úgy döntöttünk, hogy 2014. 05. 22-ét, ünnepélyesen kinyilvánítjuk a FÉRFIAK NAPJÁVÁ. Ezzel az írással a FÉRFIAK előtt tisztelgünk, a fiúkat köszöntjük, az édesapákkal és a nagypapákkal együtt örvendünk, mert mi nők, sehol sem lennénk nélkületek: olykor zsörtölődő, édesen mackós, vonzóan izmos, szexisen borostás és jól borotvált, ám mindenképpen szerethető, nélkülözhetetlen Férfiak!
A nagy emancipáció közepette azon gondolkodtam, hogy mi nők, mit is kezdenénk férfiak nélkül. A többi nőtársam nevében nem nyilatkozhatok, de én bátran kijelentem, hogy hosszútávon megsemmisülnék a másik nem hiányában. 
Engedjétek meg, hogy ezúton is, Boldog FÉRFIAK NAPJÁT kívánjak minden érintett olvasónknak, többi nőtársam nevében is: