,, Jó itt. Nincs más,
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én. ” Szabó Lőrinc
Odakint esik reggel óta, amolyan szomorkás, kesernyés az idő, én mégsem fázom, a szívem meleg, rád gondolok. Ahogyan az ablakon át nézem a kövérkés esőcseppeket, nem is jár más az eszemben, mint, hogy lassanként hazajössz és belépsz az ajtón, felragyog majd a kis ház, élettel telik meg a konyha, az én kicsi konyhám, a mi kicsi konyhánk. Dalra kel az udvar, és a kilincsek táncot lejtve suttogják egymásnak: hazajöttél.
A tűzhely melegénél duruzsol a borsóleves, már az utolsókat bugyborékolja, hamarosan tálalhatom neked, és ettől igazán olyan jó ez az esős délután. Finom édeskés vanília illat lengi be a konyhát, megsült a tejpite és a feketekávé is utánozhatatlanul énekli kedvenc dallamod. Mindenki téged vár, de legjobban nekem hiányzol! A bambuszrolók kedves hunyorgása, a piros kis gyertyatartó, a kék bagolyóra, amely 50 perc után sikítva jelez, hogy kész a vacsora, mind kedves színfoltja a ház lelkének. Itt folynak a hosszas beszélgetések, a kis viták utáni nagy kibékülések, a családi lakomák és a reggeli, déli, esti kávézásaink. 🙂
Aprócska vázában rügyező sárga aranyeső jelzi a tavasz vasárnapi emlékét, mert akkor itt járt nálunk is, és én tudom, hogy lassan visszatér, eső ide, vagy oda, felragyog a nap még a kicsi kertben. Telefoncsörgésre várok, egy hívásra, mert túl halk a ház, hiába szól a tévé, a te hangodra vágyom, mert csilingelésétől felgyógyul még a beteg lélek is. Télről maradt diók a tálban, vadul piruló érett narancsok, aszott kis mandarinok sutyorognak, függöny libben, ablak nyikorog és kint a teraszon a palatetőre boruló fenyőággal játszik a szél.
Odakint esik reggel óta, és az érzékeimmel játszik az idő, hamar este lett, szélfútta a kert és viharos az udvar, de idebent jó meleg van. Nyikorog a kapu, hangosan szól a jazz a kocsiban. Hazaértél. Hamarosan vacsorázunk. A szívem meleg. Szeretlek!
Frenyó Krisztina