Amikor kezembe került Edina újonnan megjelent könyve, az alábbi sorokkal szembesültem a könyv borítóján. Valahogy úgy éreztem, ezzel a nővel találkoznom kell, és jól gondoltam. Azután, amikor tovább mentem és elkezdtem olvasni a Párkapcsolati Szakácskönyvet, akkor kezdődött csak igazán a móka, annyira magával ragadott a szellemesen humoros, kedves öniróniával fűszerezett írás, hogy nem bírtam letenni. Nekivágtam hát az útnak Verőce patinás cukrászdájába, hogy találkozhassak a különleges könyv írójával, Csontos Edinával.
Mielőtt bármit is kérdeznék, szükségét érzem a fülszöveg megosztásának, mert ez hozzátartozik a könyv születéséhez és írójához éppúgy. Aztán jöhetnek a kérdések:-)
“Mérnök, ötgyerekes családanya, spirituális látásmódú ember. Ezek a címkéim amik alapján százan százegy félét gondolnak rólam. Mégis ki vagyok én? Egy kereső ember, aki kérdez, aki kíváncsi, aki szereti a nevetést. Hétköznapi nő vagyok, aki problémába ütközvén, először megpróbálja megkerülni, azután átugrani, majd légkalapáccsal széttörni. A kudarcok után pedig nekilátok a megoldásnak.” Ennek a könyvnek az ötlete egy ihletett pillanatban, mosogatás közben érkezett a tudatomba. Ezután még hosszú utat kellett megtennem, hogy megvalósulhasson ebben a fizikai formában. Formálódott ő és formálódtam én is. A folyamat összefonódott és most— több mint két évvel az első, megtermékenyítő pillanat után — végre itt van. Kézbe vehető, megkóstolható, szerethető vagy eldobható. Eddig én őrizgettem, formáltam és növesztettem, most pedig megszületik és önálló életre kel. Ő az én gyermekem, szerelmem, testem-lelkem része. Sorsát, jövőjét nem ismerem, de telve bizalommal útjára bocsátom, mint igazi hús-vér gyermeket: Menj Isten áldásával, adj örömöt és szeretetet mindenkinek, aki nyitott arra, amit adni tudsz neki!” Részlet, Csontos Edina Párkapcsolati Szakácskönyvéből.
F. K: Edina honnan jött az ötlet, – oké, mosogatás közben – a könyv megírásához, egyáltalán az íráshoz, amely első olvasásra úgy tűnik cseppet sem áll távol tőled, hiszen egy remekül sikerült összeszedett írásról beszélhetünk?
Cs. E.: Az írást mindig is szerettem, már iskolás koromban is lelkesen fogalmaztam, sőt egy időben újságíró szerettem volna lenni. Ehhez képest kitanultam a földmérést és sok-sok évig csak a levelezésben éltem ki magam, majd néhány éve elkezdtem lejegyezni a gondolataimat. Később jött az ötlet, hogy blogot készítek és arra teszem fel az írásaimat. Szép lassan kialakult egy olvasótábor is. A Párkapcsolati szakácskönyvet először nem is mertem könyv-terjedelemben megírni. Aztán valahogy mindig jött valami piszkálódás a bensőmből és végül mekkey péter karikátor közreműködésével (az ő kérésére kisbetű!) elkészült a végleges forma. A lektorálást egyik nagyon szeretett és lelkes olvasóm készítette, aki sajnos nem vállalta a nyilvánosságot, de ezúton is szeretném neki megköszönni a munkáját és a szeretetét, amivel nagyon sokat segített nekem. Magam számára nem vagyok írónő, bár sokan annak tekintenek. Erre példa, amikor a gimis felvételire készülő nagylányomnak segítettem az irodalmi kérdéssorban és egyszer csak kifakadt: „anyu könnyű neked, te író vagy…” Úgy érzem, hogy az írásaimban nem az irodalmiság, hanem a gondolkodásmód és a könnyedség az, ami sokat ad az embereknek. No meg az őszinteség. Vannak írások, amik azért figyelnek még mindig a számítógépem „töredék” mappájában, mert sokszor nekem sem könnyű belenézni a tükörbe, márpedig csak az őszinte írás az, ami tényleg segít másoknak is. És persze nekem is. A könyveim pedig olyanok, mint a gyerekeim: belőlem ölt testet valami nálam sokkal hatalmasabb erő, amely így képes ebben a világban megnyilvánulni. Bizonyos szinten az enyém, más szinten pedig tőlem teljesen független létező. Az én döntésem „csak” annyi, hogy igent vagy nemet mondok a felkérésre. 🙂
F. K: Amikor a hátsó borítót is elolvastam, annyira jókedvre derültem, hogy úgy éreztem kedvem lenne főzni, szeretni, szeretve főzni, jól megsózni, megcukrozni az életet. Mi volt a célod az alábbi üzenettel?
” Úgy érzed sótlan az életed? Netán el van sózva, vagy a párod savanyú, a szád íze keserű?
Esténként úgy érzed magad, mint egy rob-bantott csirke?
Ha megelégelted a lenyelt békát, akkor ideje változtatni! Ez a könyvecske kipróbált recepteket kínál arra, hogyan tedd élhetőbbé — ehetőbbé — a hétköznapokat. Megtudhatod, hogy mi köze a vécétartálynak a vízözönhöz és hogyan kerül mindez a konyhába. Találkozhatsz Sehallselát Dömötörrel személyesen, szóba kerül a szerelmi bájital valamint életünk párja — úgyis mint tükör-tojás.
Készítsd a nevetőizmaidat!
FIGYELEM: BIZTONSÁGI ÖVEKET KIKAP-CSOLNI!
Markold meg a sótartót és indulhat egy újabb vidám fejezet, ne feledd: TE vagy a főszakács!” Csontos Edina
Cs. E.: Egy kis történettel válaszolok erre. Amikor a karikátor elolvasta a kéziratot, megkérdezte, hogy ez ugyanannyira humoros, mint ezoterikus, melyik vonalat szeretném kidomborítani? A válaszom az volt, hogy egyiket sem, mert mindkettő fontos benne. A humor az az eszköz, ami segít, hogy a hétköznapokba beszorult tudatunkat kinyissuk. Aki képes elnevetni magát, az meg tudja változtatni az életét. Annyi nehézség van az életünkben, ami mind akadályként tornyosul a változás-változtatás előtt. Ezt döntöm le és juttatom el a falak mögé azt az információt, ami aztán kinek-kinek a szűrőjén keresztül szépen elindítja a változást. Ha csak annyit érek el, hogy egy-egy ember néhány percre önfeledté válik és felnevet, akkor már megtettem azt, amit a világ jobbításáért megtehettem. A többi már nem rajtam múlik, „a sótartó a te kezedben van!”
F. K: Milyen érzés ötgyermekes édesanyaként a hegytetőn elbújva a világ elől élni? Egyáltalán hogyan jut időd a kicsik mellett blogolni, könyvet írni, és még a férjedet is “fűszerezni”, vigyázni arra, hogy ki ne fusson az a bizonyos életleves?
Cs. E.: Nem egyszerű, de nem is bonyolult. Amikor az ember rálép arra az útra, ami tényleg az övé, akkor már nincs szüksége pótcselekvésekre. Arra, amit az ember igazán és tiszta szívből akar, mindig megtalálja az időt és alkalmat. Humorosan azt szoktam erre a kérdésre válaszolni, hogy éjjel fél háromkor csönd van és nyugalom, a fürdőszoba pedig teljesen üres, így senkit sem zavarok… és ez nem csak vicc, mert tényleg volt, hogy akkor és ott írtam. Mint ahogy olyan is megesett, hogy a meglehetősen hangos kisfiaim mellé ültem az asztalhoz hátamon a hordozókendőben a legkisebbem, kezemben füzet és toll, mert az egyetlen számítógépünkön a férjem írt éppen. Simán kikerekedett belőlem három oldalnyi mondanivaló. Egyébként 13 éve nincs tévénk, bő 6 éve rádiót sem hallgatok, így a mai átlagemberekhez képest helyből időmilliomos vagyok. A hegytetői világvégén élést imádjuk, ez tudatos döntés és vállalás volt, bár így hat év távlatából azt kell mondjam, hogy bizony tudta a fene, hogy mit vállalunk és nagyon jó, hogy nem ismertük előre a nehézségeket. Nagyon komoly változáson mentünk keresztül, az élet minden területén megjártuk a mélypontokat. Mindez kellett ahhoz, hogy ma azok legyünk, akik vagyunk és a világlátásunk és isteni gondviselésbe vetett hitünk a tapasztalatok által tudássá formálódjon. Az útnak persze nincs vége, mert ahhoz, hogy a tudásból eljussunk a bölcsességig, még van mit fejlődni. Magunknak is és a párkapcsolatnak is. Néha megkapom a leckéket, csak hogy tudjam: ugyan megírtam a diplomamunkám ezzel a könyvvel, de az „államvizsga” még hátravan…
F. K.: Az a hír járja, hogy férjeddel Attilával egy közös könyvön dolgoztok. Mesélnél erről az izgalmas munkáról?
Cs. E. : Igen, sőt néhány héten belül kézbe vehetővé is válik. Ez egy ikerregény, amolyan „egymás szemében”. A sztorit az Élet írta, mi csak lejegyeztük. Címe: Sorsfonat.
A megismerkedésünk és a kapcsolatunk első éve fonódik benne össze a két nézőpontból. Mindketten megrendeltük a másikat-meg is kaptuk, csak ahol más történet véget szokott érni, ez ott kezdődik. Nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag és tanulságos időszak volt. Sokan fognak magukra ismerni benne. Ami sajátsága, hogy – gondolkodásmódunkhoz híven – elég jól megmutatja a vonzás és tudatos teremtés „buktatóit”, mindazt, amit az ember észre sem vesz, aztán egyszer-csak meglepődve aratja le a gyümölcsét. Azt a könyvet is nagyon szeretem. 🙂
F K.: Sokan hisznek sok mindenben, ki Istenben, ki Buddhában, van aki a kövek erejében, és van ki saját magában. Edina Te miben hiszel?
Cs. E.: Hiszem, hogy van valami hatalmas erő, ami a fizikai látszat-valóságon messze túlmutat. Hiszem, azaz TUDOM azt is, hogy ez az erő bennünk van, ez lényünk belső mozgatója, az általunk is megnyilvánuló Isten. Ahogy ezzel egyre inkább együtt tudok működni, úgy válik az életem egyre élhetőbbé, én magam pedig nemcsak szerethetőbbé, hanem szeretővé. Mert ez a lényeg: aki szeret az él.
F.K.: Edina, ha egyetlenegy üzenetet hagyhatnál hátra egy hosszú utazás előtt az emberiségnek, mi lenne az?
Cs. E. : Egy korábbi írásomból hagynám itt az idézetet:
„Minden ember más, mindenki máshonnan jön, másfelé tart. De egy pillanatra összefutnak az útjaink, és ha megengedjük magunknak, akkor belepillanthatunk egy másik világba. Egy teljesen más, mégis nagyon hasonló világba, mert valamikor régen ugyanonnan indultunk, és egyszer majd valamikor ugyanoda érkezünk. Más az ösvény, más a batyu a vállunkon, de mindannyian a boldogságot és a szeretetet keressük. És mindannyiunkat tenyerén hordoz Isten.”
Hazafelé gyalogolva olyan érzés kerített hatalmába, amelyet nem lehet szavakban kifejezni. Olyan volt, mintha találkoztam volna egy rég nem látott testvéremmel, tudjátok, mint amikor leültök valakivel beszélgetni és ráébredtek, hogy sokkal régebb óta ismeritek egymást, mint gondolnátok. Nem csoda, hiszen a találkozások nem véletlenek! Köszönöm Edina, hogy megismerhettelek!
Frenyó Krisztina
A Párkapcsolati szakácskönyvet megvásárolhatjátok, megrendelhetitek, valamint ahol Edinával találkozhattok: A blog: www.lelekkunyho.blogspot.com