A Férfiak hetét üljük itt a Feeling magazinnál. Hogy miért pont most és miért az ,,erősebb nemnek” kedvezünk ezen alkalommal? Talán azon megfontolásból, hogy az évközi időszakban valahogy több szó esik nőkről, párkapcsolati, divat és stílus kérdésekről, csajos dolgokról, mint a teremtés koronáiról. Gondoltam, “csináljunk reformot”, változtassunk. Hajrá Férfiak, tiétek a főszerep ezen a héten! Az írások között böngészve megakadt a szemem egy blogon, amely olyannyira magával ragadott, hogy alig bírtam folytatni a munkámat a kalandozás közben. Hol könnyezve, hol mosolyogva olvastam Baziliszkusz aprócska novelláit, elbeszéléseit és bevallom, egy nagyon kellemes, lélekbizsergető időutazásban volt részem, míg a Galambok és gondolatok, vagy éppen a Magányos Karácsony lebilincselő történeteit szívtam magamba. Fogadjátok szeretettel a Galambok és gondolatok, három részre tagolt aprócska novelláit, egy érzékeny lelkű férfi tollából.

Kora esti merengő…

,, A lecsó még gőzölgött a lehajtható asztalkán, olyan taknyosan a sok tojástól, mikor először tudatosult bennem, hogy már megint álmodozom.

Mindig ez van velem, ha a szükségleteimnek élek. Miközben megint fel kellett állnom, hogy a villa helyett kanalat vegyek elő, azt kezdtem el ecsetelni neki, hogy milyen szörnyen idegölő volt ez a nap. Persze nem válaszolt, csak mosolygott, féloldalt dőlve, a kezére támasztott arccal. Bele néztem a szemébe, és abban a homályos csillogásban láttam, hogy ez a nap is csak egy volt a többi hétköznapból… kicsit elméláztam. A keddi rozskenyeret morzsáltam mikor megint feleszméltem. Már nem volt ott. Képzeletem kikapcsolása messze vitte. De hallottam a két gyönyörű fiam nevetésével váltakozó veszekedését a szobából. Szívem gyorsabban kezdett verni. Hát meggondolta magát, végre megint engedi, hogy nálam lehessenek a hétvégén? Nem merek felállni, zsigereimben érzem, ez is csak délibáb. Eszter anyai önzősége annyira él még bennem, hogy tudom, nem lehet való a gyerekek zsivaja, hiszen mikor három éve tönkre vágott az élet anyagilag, azóta nem engedi, hogy velük lehessek. Mert „nem fizettem gyerektartást egy időben”. Kitörlöm a tányért a kenyér csücskével, ez a feeling az egészben, majd berakom a mosogatóba. Még nem mosom el, jobb érzés látni, hogy él ebben a lakásban is valaki. Az órámat nézem, este hét van. Azért még egy laza kávé belefér. A mikró monotonsága megint terel. Népsziget. Itt töltött hajlékony (hajléktalan) időszak nem volt annyira szörnyű, mint előtte gondoltam, csak az ember magányossá válik valószínűleg örökre. Újra kezdeni is könnyű volt. Egyszerűen akartam. Lecsó, kávé és persze a nyugodt körülmények között elszívott cigaretta, na, az már hiányzott, és nélkülük nehéz volt. A kávé tűz forró lett. Kimegyek az erkélyre, a földre ülve a lassan fényesedő eget bámulva szürcsölök. Rohadt forró lett. Vajon kell ezeknek az álmoknak tulajdonítani bármi jelentőséget, vagy csak azért tódulnak elő, hogy tudassa velem, én sem vagyok kevésbé érdekes ember, mint a szembe szomszéd. Bólintunk egymásnak és lassan szürcsöljük a kávénkat, miközben a cigaretta kékes füstjét fújjuk.

Tavasszal majd jobb lesz…

Csak ketten ültünk még a bambi presszó teraszán, Matild néni szerint ilyen kora őszi reggel az emberek sokkal nehezebben veszik észre az ismerőst, mert mint mondta telítődtek a nyaralás alatt szerzett új ismerősök képével. Valahogy így lehet ezzel anyám kutyája is. Egy hónap kiesés után, mikor anyám Szokolyai kerítése mellé értem, Zsömi morgó hanggal és biztonsági őröket megszégyenítő tekintettel figyelmeztetett, hogy nem vagyok szívesen látott személy az udvar belterületén. Morogtam is miatta, az a rohadt sok turista, aki erre indul el, hogy vállán a szimatszatyorral vagy a trendi Salewa zsákkal meghódíthassa a Csóványost, majd a Nagy-Hideg-hegyi turistaházban lekváros tésztát egyen és utána még elérje az esti fél 8-as vonatot, hogy a Csonttörőt már nézhesse a tévében, miért kellett nekik anyám kutyáját, ezt ez egyébiránt oly kedves Zsömit felzaklatni? Matild néni mintha csak hallaná gondolataimat, rezignáltan bólogat, belehörpint rumos kávéjába, s csak úgy a levegőbe nézve annyit mond: „tudod fiam, azt hiszem tavasszal majd jobb lesz”. Hát igen, talán a Zsömi is a tavaszra vár.

Galambok…

Lakik itt a házban egy öreg hölgy (én csak Büdi néninek hívom, persze szigorúan a saját magam társaságában), aki előszeretettel eteti azokat a drága vírushordozó galambokat.

Soha nem hinné el nekem senki, aki még nem lakott galambok társaságában, hogy mi galamb kaka mennyiséget tud termelni megközelítőleg 50 példány, egy nap leforgása alatt, a függőlegesen száradásra kiteregetett alsó nacikon. A szembe szomszéd hitt a szóbeszéd és a folklór által terjedt véleménynek, miszerint ha csúnya zörgős nylon zacsikat csíkokra vágva az erkély korlátjára kötözget, a galambok távolmaradása biztosított. Persze biztos vannak jó ízlésű galambok, akik ezen zacsik látványán elborzadnak és inkább a közelben lévő, galambszemmel is sznobnak nevezhető Blonde párkányán megkapaszkodva ürítenek, de a többség tudomást se véve a zacsik látványáról, ugyan azzal a sztoikus nyugalommal sza..nak és sza..nak és csak sza..nak.

Mondtam is magamnak, ideje lenne venni egy-pár új alsó nacit. ”

2005. 10. 15.

Írta: Baziliszkusz

Lejegyezte és felvezette: Frenyó Krisztina

Olvass tovább: http://apokrifiratok.webnode.hu/