A napokban történt…

Szokásos zene-éhségemet szerettem volna csillapítani, amikor belebotlottam egy dalba a YouTube-on, és azon nyomban a hatása alá kerültem. Ki ez a lány, mi ez a lírikus hangvilágú, ritmusosan dallamos, mégis újszerű, melankolikusan derűs,  fülbemászó világ? Nem hagyott nyugodni a dolog, mert szabályosan a fülembe másztak a sorok, azon túl a hangjegyek is beitták magukat a bőröm alá és egészen a  szívemig hatoltak. Furcsa érzések kerítettek hatalmukba miközben figyeltem a lányt, aki énekelt. Izgatott, mi lehet a sorok mögött, mert mindig van valami….                                                                              

Hamar kiderült, hogy egészen közel van a megfejtés, mindössze Vácig kell utazni. Elindultam. 

Gero, azaz Nagy Gergely barátom és kedvese Gabi, szívélyesen invitáltak a Váci Csokizóba, ahol már várt bennünket Hanna, a szemtelenül fiatal, mosolygós lány. Hamar kiderült, hogy újfent milyen kicsi a világ, hiszen Gerot régóta ismerem, számos fellépésén vendégeskedtem és nyomon követem zenei hátterét is. Mit ad Isten, ehhez a történethez is köze van. No de most szóljanak a sorok Hannáról. A gőzölgő kávék és az isteni forró fehér csoki társaságában, közvetlenül indult a beszélgetés.

F K: – Hogyan is indult ez az egész? Kezdjük a legelején, a dal születése előtti időszakban.

N G:  – Hosszú idő elteltével, felhívott Inti a TNT zenekarból, hogy kijönne  a stúdióba egy televíziós forgatás erejéig, Kelemen Annával, a TV 2 színeiben. Így is történt, aztán Inti egy általam régebben írt dalba beleszeretett, majd még egybe és hamarosan megszülettek általa a szöveg-vázlatok is. Kellett valaki, aki úgy énekli el a dalt, hogy az valóban kifejezze mindazt, amit üzenni szeretnénk a hallgatóknak. Eszembe jutott Hanna, akinek varázslatos hangja éppoly fiatal, mint ő maga, és nem mellékesen számos díjat tudhat magáénak ezen a területen. Megkerestem.

H: – Előszőr leültünk Geroval kettesben és hosszasan elbeszélgettünk. Valamelyest jobban meg kellett ismerkednünk ahhoz, hogy a dal, aztán a lassacskán életre kelő sorok, és természetesen jómagam is, egymásra hangolódjunk. Szóba került az életem, a családom, a háttér ahonnan jövök és az út, amerre tartok. Úgy gondolom, hogy együtt hangoltuk egymást, a dal írt engem, és a végleges szövegképben, amennyire lehet, én is benne vagyok. 

N G: – Alapvetően, ez nem egy vidám dal. Hannát jobban megismerve, az volt a koncepció, hogy olyan történetet célozzunk meg a  szöveggel, amely kifejezi egy kamaszlány magányosságát, elhagyottságát. Amikor valaki végighallgatja ezt a dalt, jogosan vélekedhet úgy, hogy ez két ember – leginkább egy szerelmi történet ugrik be – kapcsolatáról, vívódásáról szól. Ez így van, mindenképpen két ember áll a sorok mögött, ám nem feltétlenül egy fiú és egy lány. Itt sokkal mélyebb értelmet kapunk akkor, ha jobban beleássuk magunkat a sorokba és netán azok mögé is bepillantunk. 

F K: – Bevallom őszintén, amíg nem botlottam a dalodba, én nem tudtam rólad semmit, és bizonyára sokan vagyunk így. Kíváncsivá tettél, és sokad-magammal szeretnénk többet, sokkal többet tudni rólad. Mesélj a te és a zene között kialakult kapcsolatról. Hanna, ki is vagy te valójában? 

H: – Egészen kislány voltam, amikor a nagyiméknál beöltöztem opera-ruhákba és elkezdtem énekelni nekik. Házi előadásokat szerveztem a  szomszéd kisgyerekekkel, szavaltam, színészkedtem, mindegy mi is volt az, csak szerepelhessek. Imádtam a “színpadot”. Sorra jártam a szavalóversenyekre, ahonnan mindig szép eredményekkel tértem haza, dobogósként. Olyan 4.-5. osztályos lehettem, amikor Zebegényben első helyezett lettem a versszavaló versenyen, ahol többek között a zsűri tagjai között ült Kautzky Ervin és felesége Kopetty Lia  is, akik elhívtak a Fónay Márta színkörbe, – mai nevén Dunakanyar Színház – hogy próbáljam ki magam ezen a területen. Elkezdtem. Nagyon sokat tanultam a tanáraimtól, beszédkészségtant, a helyes  levegővétel fontosságát, színpadi mozgást és egyéb olyan kihagyhatatlan dolgot, amely elengedhetetlen egy színpadot szerető ember számára. Több mellékszerepet kaptam, a főszerephez több kitartás kellett volna, ám én előbb eljöttem, de így is mindenképpen hasznomra váltak az ott tanultak. Az éneklés? Az más. Egyszer egy előadás során megismerkedtem Toldi Tomival, aki egy Hungária betét-dalt énekelt, és aztán egyre többet találkoztunk, már-már ,,családtaggá vált” és az ő segítségével, biztatására kezdtem egyre többet és jobban énekelni. Tomi által kipróbálhattam milyen egy igazi stúdióba felénekelni egy dalt, ő bátorított, és emberileg minden segítséget megadott, hogy elmerülhessek abban, amit szeretek. És a zene ilyen! Kellett az ösztönzés, a dicséret, és ő látott bennem fantáziát, bízott bennem és ez egy magamfajta kamaszlánynak hatalmas löketet adott. Ez a fajta megbecsülés, bizalom, ezen a téren addig igencsak hiányzott. Amikor kiderült, hogy “nem is olyan rossz a hangom”, szóval, amikor megjött a bátorságom, onnantól kezdve egyre több fellépésen, kisebb, furcsábbnál furcsább, izgalmas fesztiválokon vettem részt. 2011-ben a Dunakanyar Hangja tehetségkutató versenyen 3. helyezést értem el. Nagyon izgalmas élmény volt, sosem felejtem el!

F.K: – Tizenévesen gőzerővel készülsz az érettségire, különórák sora, éjszakába nyúló tanulások, és ami ezzel jár. Iskola mellett, hogy jut időd az éneklésre, mikor és hogyan tudsz feltöltődni? Szinte süt rólad az érzelmi jelenlét, amely ott van szavaidban, a hangodban, a megnyilvánulásaidban, és legfőképp ott látom a szemedben. Mit jelentenek számodra az érzelmeid, hogyan tudod megélni őket, miként tudsz ellazulni, miközben az egész lényed egy vibráló lényt sugároz?

H: – Nekem ez a tanulás melletti zenélés nagyon nehezen megy, az időbeosztással eléggé  hadilábon állok. Ez az év elég húzós, itt van az érettségi, a két nyelv gyakorlása mellett, az orvosi latin-nyelvvilág elsajátítása, hiszen az egészségügy területén, – amely a jövőm egyik alappillére – ez nagyon fontos. Hogy ha választhatnék az egészségügy és a zene között, egyértelmű, hogy a zenét választanám, azon belül is a lágyabb, lírikusabb zenei világot, – az amolyan egy-szál-gitáros lány stílus áll hozzám a legközelebb – ám ettől eltekintve nagyon szeretem az egészségügyet is. Talán az vonz benne a legjobban, hogy segíthetek majd az embereken. Elsősorban az idősebbek, gyengébbek, elhagyottak gyógyítását részesítem előnyben, már amennyire beszélhetünk a gyógyításnál előnyökről.

Az általános és fejlődés – lélektan tanulása közben ráeszméltem, hogy számomra a lelki dolgok jelenléte teszi még izgalmasabbá ezt a területet, hiszen jómagam is nagyon lelkis vagyok. Nekem az érzelmek, a családot jelentik, a szeretetet és az önkifejezést. Így vagyok a zenével,a  dalokkal, a versekkel is. Mint minden kamaszban, bennem is kavarognak az érzelmek, hol így, hol úgy. Édesanyám a katonai egészségügy területén dolgozik, most a második misszióját tölti messze tőlünk, veszélyes területen. Öcsém is katonának tanul Debrecenben, így nem sűrűn találkozunk.  Nehezen élem meg a család közvetlen jelenlétének a hiányát, ám azt is tudom, hogy édesanyám nagyrészt miattunk a gyermekeiért hozta meg az áldozatokat, hogy nekünk majd később jobb legyen és közben egy szent ügyet szolgál, hiszen embereket gyógyít egy olyan területen, ahová önszántukból nem sokan mennének. Mindenkinek szüksége van a család-érzetre, a szüleire, akárhogy hadakozik ellene. Vannak napok, amikor iszonyatosan hiányzik az anyukám, van amikor kevésbé érzem a hiányát, de mindenképpen kihat az érzelmeimre, az biztos. Hogyan kapcsolódom ki? Bármilyen furán is hangzik, sokat gondolkodom, mindenféle elméleteket gyártok, filozofálok, tekeregnek bennem a gondolatok és közben azt veszem észre, hogy kialudt a gyertyaláng, vagy leégett egy füstölőpálca. Számomra ez felér egy meditációval. Rájöttem, hogy a nyugalom megélése egy csésze teával egy bekuckósított kis sarokban, maga a mennyország! Minden kreatív tevékenységet örömmel élek meg, imádom a művészet bármely formáját és mára a teázás, egyfajta mániámmá vált. Szédületes érzés a nyugalmat megélni, én most tanulom. 

F.K: – Vágyak, tervek?

H: – Szeretnék megtanulni gitározni, ám ezentúl jó lenne a saját stílusomra építeni a zenei világot, úgy szeretnék a jövőben énekelni, hogy amikor kiszabadul egy hang a torkomon, az én legyek, egy az egyben engem képviseljenek a hangjegyek, a dallamok. Nem akarok hatalmas sztár lenni, nem ,,celebségre” vágyom, én csupán arról álmodom, hogy egy meghittebb helyen, például egy ilyen kis csokizóban  – ahol most is ülünk – énekelhessek és persze az sem hátrány, ha addigra valamennyire már ismernek az emberek. Vannak vágyaim, terveim és természetesen benne van a zene is, ám vannak elképzeléseim magamról és a jövőmről is, és ebben nagy szerepet kap a család, a szerelem, az emberi kapcsolataim. Nagyon szeretem a barátomat, első helyen ő áll az életemben, és soha semmilyen karriert nem engednék ennek a kapcsolatnak az útjába állni. Én ilyen vagyok. 

Szerkesztői zárszó:

Amikor azt kérdeztem Hannától, mit jelent számára a család, olyan mélyreható válaszba kezdett, amely bármely felnőtt tanulságára válhat. Kiderült, hogy az utóbbi másfél évben Hanna találkozásai, számára hatalmas érzelmi töltetet adtak, függetlenül attól, hogy vér szerinti, avagy ,,idegen” találkozások voltak ezek. Az a lány, akivel én beszélgettem, egy olyan szeretetteli és érzékeny légkör varázslatának a részévé vált, amely megtanította őt nyugodtnak, higgadtnak maradni a tinédzser kor kellős közepén, távol a családtól úgy, hogy közben megőrizte őszinte gyermeki lényének sajátosságát. Most újra meghallgattam a Minden Éjjel című dalt, és kérlek titeket ti is tegyétek ezt úgy, hogy közben a sorok mögé néztek. Vajon mi játszódhatott le Hanna lelkében és gondolataiban, amikor ezek a sorok a papírra vetődtek? Úgy érzem, fogunk még erről a lányról hallani. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az írás megszülethessen, hogy létrejöhessen egy őszinte beszélgetés egy fiatal lánnyal, tabuk nélkül. Köszönjük neked Hanna!

Frenyó Krisztina

Fotó: Nagy Gergely, Benkó János, Frenyó Krisztina

Névjegy: 

Sulyán Hanna Rebeka, egy olyan tehetséges lány, akit 12 éves kora óta foglalkoztat komolyabban az éneklés. 1995.10. 31-én született. Először autodidakta módon kezdett el énekelni, majd később énektanári segítséggel folytatta zenei pályafutását. Tanárai voltak:

• Toldi Tamás (Aranylemezes dalszövegíró)                                                                                        

• Benkó János (magántanár)

Tagja volt 2006 és 2012 között a váci Fónay Márta Társulatnak. Fellépéseinek színtereként, között többek között a budapesti Madách Színház is szerepel, ahol, az Ember Tragédiája egyik szereplőjeként lépett színpadra. Ez idő alatt beszédkészségtan tanárai voltak:
• Kauczky Ervin
• Kauczky Armand
• Kopetty Lia
2011-ben a Dunakanyar Hangja tehetségkutató versenyen 3. helyezést ért el.
Számos fellépését jegyzik, az ország több pontján.

Legújabb hozzá fűződő dal: Minden Éjjel címmel került a köztudatba, amellyel az idei Eurovíziós Dalversenyen is nevezett.