Ősz van, mögöttünk egy érdekes, izgalmas, kaland és élménydús nyár. Véget ért egy időszak, kezdődik egy új, és igen van amit el kell engednünk, van ami elmúlt, és olyan is van, ami most érkezik felénk. Úton vagyunk, olykor összefutnak ösvényeink és egy- egy útelágazásban találkozhatunk. A lényeg, hogy úton vagyunk és mindannyian út-keresünk, te is, én is, és ő is. Kíváncsiak vagytok rá, kikkel találkoztunk az elmúlt időszakban? Összegyűjtöttünk néhány érdekes témát és olvasnivalót, értékes főszereplőkkel, csodás helyszínekkel és történetekkel.
Amiről hamarosan olvashattok: A két Duna ölelésében, aranysárga szénaboglyák kíséretében, egy nem mindennapi Lovasfarmra látogattunk, sőt a lovastábor animátor szerepében ki is próbáltam magam. Újra gyermekek között, csodálatos lovak társaságában lehettem, ahol a farm kedves, temperamentumos gazdája, a lovagláson kívül, egész évben számos más élménnyel is várja vendégeit. A Monostori Lovas Farm vendégei voltunk
Egy lány, akit mindenképpen meg kell ismernetek. Egy Édesanya, aki egyedül neveli gyermekeit, nincs könnyű élete, és mindeközben mégis olyan dolgokat lát meg, amik varázslattá válnak a szemei tükrében. Elindul fényképezőgépével és csodaszép fotókat készít, babákról, párokról és miegymásról. Az Elzabeth Photo, megnyerő, kedves fotósának társaságában kellemes órákat töltöttünk, jókat kávéztunk és még egy meglepetés fotózásban is részünk lehetett.
Egy esküvő, egy lakodalom, egy vőfély, és ami mögötte van. Vannak esküvők, precíz, előre kiszámolt, megalkotott ütemtervekkel, aztán vannak a falusi nagy lagzik, itt nincs mese, vőfély, falumenet, lovasszekér és nagy ünnep, minimum egy malacvágás. És manapság egyre divatosabb a vintage esküvő, a zöld, ökotudatos, szabadban töltött baráti esemény, amelyen szintén jelen van a ceremóniamester, vagy klasszikus nevén a vőfély. Viglas Flóriánnal egy esküvőkiállításon találkoztunk először, és azóta ezek a találkozások megsokszorozódtak. Hogy miért? Hamarosan megtudjátok! 🙂
Bibók Barbara, esküvői sminkes. Mondhatnánk, hogy ő is egy sminkes a sok közül, ám ez az állítás nem állná meg a helyét. Barbi, egy sminkes, aki az esendő embert látja meg benned, aki a menyasszonnyal előzőleg hosszasan ismerkedik, beszélget akinek a lelke mesél, sőt énekel. Barbi imádja lovát, hobbiként tekint a hivatására, szelíd, alázatos és szerethető. No meg jó sminkes! És ezek a tulajdonságok viszik előre a szakmájában is. Nem véletlenül választottam őt, a saját esküvőm sminkeseként is.
Több, mint fürdő. Leányfalun jártunk már nem először, hogy most egy kicsit tüzetesebben is szemügyre vegyük a terepet. Most sem csalódtunk, ám a vendég szemeken túl, kicsit mélyebben, jobban is beleláttunk, a felszín alatt rejlő titkokba, érdekességekbe. Hamarosan izgalmas információkkal érkezünk…
Buli van, lagzi, születésnap, vagy csak nem fér el a család a ballagási, keresztelői ebédnél? Bérelj sátrat. Ilyen egyszerű lenne? Igen! Elkocsikáztunk Csobánkára, és a Sátorkölcsönző Kft telephelyén láttunk ezt – azt. Akadt itt kicsi, nagyobbacska és gigantikusan óriási sátor, ám nem csak sátrak, ponyvák, színpadelemek, sörpadok és egyéb rendezvénykellékek is megtalálhatóak a gyönyörű zöldben lévő sátras cégnél. Csúcsidőben érkeztünk, így nekünk már “csak” sátrak és sörpadok jutottak, de azokból a legjobbakat kaptuk. Az elégedettségünk okairól, a főbb szempontokról és a részletekről hamarosan ti is olvashattok…
Hamarosan érkezünk, a tartalmas, értékes, színes fotókkal, videókkal tarkított interjúkkal, olvasmányos, részletgazdag írásokkal. Legyen szép hetetek addig is!
Szerkesztői előszó
A várva-várt kötet egy postai csomagban valóban megérkezett Magyarországra, ám nem egészen úgy, ahogyan én elképzeltem. Spanyolországból irányítva a kiadást, nem volt e legegyszerűbb mutatvány, de sokat tanultam belőle, és így a következő munkámnál már elővigyázatosabb leszek. Ez a kiadvány, jóval vékonyabb és nagyobb alakzatú, mint amit vártam, így inkább egy szóróanyagnak megfelelő könyvecske, füzet-formátumba szerkesztett gondolat-gyűjtemény született, nem nevezhetem könyvnek. Ha ezt tudom előre, a gyakorlatban türelmesebb lettem volna, no de majd legközelebb.
Most már csak az a kérdés, hogy mit tegyek. Várjak a következő bővített kiadásra és dobjam sutba az eddigi energiákkal teli, jó szívvel és bizakodva írt verses-gyűjteményemet, vagy egyszerűen örüljek, hogy megszülethetett egy alkotás és boldogan terjesszem, küldjem mindenfelé. Ez egy jó lecke, tanulnom kell általa. A gondoskodó testvérem azt mondta, hogy, mint egy első lépést, kezdjem a gondolatsor bemutatásával és fogalmazzam meg, hogy miért írtam verseimet, mi volt a szándékom velük és kiknek ajánlom olvasásra. Az optimizmus és a türelem kéz a kézben járnak, így aztán bizakodóan nézek a jövő elébe, a jelenben.
Szóval itt vagyok, és örömmel jelentem be, hogy az egyik álmom valóra vált. Arra fogom használni ezt a füzetet, hogy támogassam vele a második változatot, amely hamarosan egy barát segítségével újra lesz nyomtatva.
Megtanuljuk a leckét, még ha olykor sokszori kísérletek és tévedések árán is, ám hogyan is sikerülhetne véghez vinni is bármit, ha meg sem próbáljuk a “lehetetlent”? Egyébként, semmi sem lehetetlen Istennél! Van egy erős gondolat, amely így hangzik: Amennyiben a terv nagy, azaz nagyszerű, akkor sikerülnie kell, főként akkor, ha ezzel nem sértünk és bántunk másokat, így vagy úgy, ám a nagy terveknek mindig lesznek következményei.
A könyvnek indult motivációs anyagról
Amennyiben szeretnétek olvasni a verseket és kíváncsiak vagytok motivációs gondolataimra, itt bővebben tudakozódhattok mindenről:
Egy napsütötte vasárnap reggel, amikor a fény még éppen hogy csak, rápislákolt a harmatos zöld fűszálakra a kertben, kint ültem a kopottas verandán és a forrón gőzölgő kávémat kortyolgattam, …mindez akkor történt. Most elmesélem nektek.
Álmos gondolataim közepette, amikor a többiek még mélyen aludtak, egyszeriben, szinte a semmiből rám törtek az érzések. Azok az érzések, amelyek nem érkeznek amúgy hívásra, amelyeket nem lehet sürgetni és nem is nagyon hívnánk, mégis egyszer csak megérkeznek váratlanul. Szomorú, kegyetlen érzések voltak ezek, egyszerre törtek fel a gyermekkor keserédes bugyrából, szívet facsaró bánatos hangulatot hordozva magukban. Miért fáj ennyire a múlt, hogy tud így összerándulni a gyomor, és hogy van az, hogy közel 30 év távlatából, szinte másodperc pontossággal emlékezünk azokra az időkre?
A sűrű, sós könnyek megváltoztatták a kávé ízét a számban, a fátyolos tekintet eltorzította a reggeli napfényben úszó boldogságot, de miért engedtem meg mindezt akkor magamnak? Miért? – Mert olykor sírni is tudni kell, és én ott akkor a napsütötte teraszon nemcsak, hogy sírtam, hanem zokogtam is olyan hangosan, hogy még az énekes madarak is elcsendesedtek körülöttem. Tudtátok, hogy mennyire tud fájni a szív? No persze nem az orvosok szerint, mert ők azt mondják, a szív nem érez fájdalmat, de én tudom, hogy ez nem igaz. Néha, a testünk rácáfol minden tudományos tényre és máshol, máskor egyébként helytálló megállapításra, és bizony néha tisztulnia kell a szívnek, ilyenkor sírunk… és én sírtam, egészen addig amíg ki nem nyílt a veranda régi ajtaja, és fáradtan rekedtes nyikorgásával fel nem ébresztett a saját kis dédelgetett bánatosságomból.
Nem igen tudtam hová rejteni arcomról a vörösre festett szemhéjamat, sem azokat a könnyárban úszó szemgolyókat, amelyek hosszú órák óta elveszítették kékségüket. Igaz, nem is igen kellett álarc mögé bújnom, mert aki kilépett a szobából, pontosan tudta mi történt, jobban ismert, és jobban szeretett engem, mint én magamat.
A könnyek gyógyítanak, felszabadítanak. A sírástól megkönnyebbülünk, lehullanak vállainkról a mázsás terhek, akkor meg minek kerülgetni a szemcsatornánk fürdetését? Ki tilthatja meg nekünk, hogy érzéseinknek hangot adjunk? Tudjátok mit? Amikor szomorúak vagytok, és ha történetesen a metrón ér utol benneteket a bánat, hát én azt mondom: sírjatok csak nyugodtan, és ha kell, hangosan is tegyétek meg mindezt. Kinevetnek, bolondnak néznek netán? Na ez előfordulhat, de ne törődjetek vele, hisz ez lehet a legszomorúbb válasz a világon. És ha senki nem lesz aki letörölje a könnyeiteket, akkor az nem a ti hibátok, az a világ érzéketlensége és jaj annak, aki belefullad a saját érdektelenségébe, mert olykor még a legkeményebb szíveket is utoléri a fájdalom. És akkor mihez kezd majd a saját közönyével az, akinek nem jut más, csak a magányos kétségbeesés?
Úgy hogy véget vethetnénk már a hiedelmeknek, lerombolhatnánk már végre a generációkon át belénk nevelt tévhitet, miszerint ott szabad csak sírni, ahol senki se lát. Hiszen hogyan is várhatnánk el valakitől, hogy odalépjen hozzánk és szelíden lecsókolja arcunkról sós, kövér könnyeinket, ha magunk is elrejtőzünk a szeretet elől? Szeressük végre magunkat, a fájdalmainkkal és a gyarlóságainkkal együtt, mert akárhogyan is próbáljuk tagadni, halandóak, törékenyek, és ami a legfontosabb, emberek vagyunk. És az emberek lélegeznek, nevetnek, és olykor bizony sírnak is. Sírnak fájdalmukban, sírnak örömükben és sírnak a kopott verandákon, akárcsak én akkor, azon a napsütéses vasárnap reggelen.
