Ahogy így fekszel mellettem
s rám nézel szívhez szólón,
a Napfénytől bőrömet vedlettem
és csüngtünk a jó csókon.
Sirály szólt a mólón.

Reggel a Balaton partján
országunknak mételyezett,
nyáltól fénylő, megharapdált ajkán
szívünk közös úthoz érkezett.
Bátortalan csókra éhezett.

A zöld színű tó unalmában
hullámaival csapkodott minket.
Az elillanó pillanat nyugalmában
kiengedtük szörnyeinket.
Feltettük a rabbilincset.

Mert egymás rabjai lettünk,
a börtönünk a rózsakertünk…
Egymás szívének rabjai,
Templomunknak tanulatlan papjai.

S ahogy ajkaink közeledtek,
szíveink már követeltek
minden létező szépet és jót…
És elcsattant a bátortalan csók.

Nagy Péter