Címlap » Kultúra » Heti vers / Hullócsillagok magányával

Heti vers / Hullócsillagok magányával

Múltban felejtett könnyeid mossák le rólam a ruhát.
Így indulok.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-01-06.

hullocsillag-nagy
Heti versünket, egy kedves ismerősöm közösségi oldalán találtam. Elsőre beleszerettem az írásba, mely annyira magával sodort, hogy azonnal utánajártam a költő kilétének. Hamarosan meglepő válaszra leltem. Kicsoda Deák Paula Blanka? Honnan is keletkezik a Rutin hiány, no és miért magányos egy hullócsillag? Nos ezekre a kérdésekre, valószínűleg Blanka tudna csak válaszolni, ám mi elöljáróban dióhéjban bemutatjuk nektek a 19 éves lányt. Miként is tudnánk ezt hitelesebben megtenni, mint az egyik zseniális versén keresztül.

paula-blanka

 

Blankáról néhány szóban:

Nagyjából öt évvel ezelőtt kezdett el verseket írni a fiatal tehetséges lány, ellenben három éve komolyabban elkezdett foglalkozni velük. Blanka így fogalmaz: ,, Verseimben a leggyakrabban előforduló téma a szerelem, a vágy, az elmúlás, az adventi várakozás, az érintés. A különböző impulzusokról, a megélt és meg nem élt érzésekről írok. A hangsúly a közvetlenségen van, egyszerűen, de mégis egy belsőbb nyelven, amit mindenki megért, de megélni csak az tudja, aki érzi a pillanat mulandóságát vagy akár egy érintés által megszületett emlékképet. Hatott rám a modern költészet, különösen kedvelem a szabad verseket. Nem foglalkozom a sorok feloszlatásával – csak verselek. Szeretem a mulandóság által született foszlányokat, a melankóliát, a jelentéktelennek tűnő dolgok dicséretét, de leginkább a vágyat, a vágy által létrehozott adventet.”

 

 

 

Fogadjátok szeretettel tőlünk a fiatal, tehetséges lány versét, amely reményeink szerint, nálatok is hasonló fogadtatásra lel.

hullocsillageste

Deák Paula Blanka – Hullócsillagok magányával

zuhanok én is
Félbehagyták az álmainkat,
újságpapírral letakarták,
elkésett hiteink nyomtatják,
hogy ne seperje el a szél.
Láttam, ahogy kifut
a bakelitből a zene,
és csak csend maradt,
amibe’ nem hallják nevetésed.

Rád hasonlít ma a
végtelenség,
bordáid között
hajnalhasadás és
néhány mozdulat
amit sosem kaptál meg.
Kezem halántékodon,
Kezed halántékomon
Bőrömről leperegtél,
szemedből kiestem
– otthonra már nem találunk.
Múltban felejtett könnyeid
mossák le rólam a ruhát.
Így indulok.
Nekidőlök a szélnek,
most ér a szívemig,
ahol valaha az arcod volt.
/ nincs már kinek elmondjalak /
Papír zsebkendőbe
töröljük a gondolatokat,
két kézzel pazarolják
vágyakat majd
leemeljük a falról a tükröt és
megnézzük magunkban a világot.

Bővebben Deák Paula Blankáról a közösségi oldalán és verseskötetében olvashattok. Köszönjük, hogy ismét egy értékes, fiatal gyöngyszemre találtunk.

verseskotet-borito

Frenyó Krisztina

 

Hozzászólások

hozzászólások száma