Címlap » Ezokuckó » Arnold nyílt levele, Nőknek / önbizalomhiány

Arnold nyílt levele, Nőknek / önbizalomhiány

Nyílt levél, melyben Landgraf Arnold, Természet és Lélekgyógyász utat mutat a NŐKNEK, az önbizalomhiány útvesztőiben. Fogadjátok szeretettel!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-25.

 

 

TISZTELT HÖLGYEIM!

Talán szokatlan, hogy egy férfi ír olyan dologról, ami elsősorban Önöket, Nőket foglalkoztatja. Kezeléseim során számtalan olyan esettel találkoztam, amikor testi elváltozásaik oka emberi kapcsolati és párkapcsolati okokra vezethető vissza. Nem is gondolják, milyen jelentős eltéréseket okozhat szívbéli problémájuk, vagy megrögzött gondolkodásuk csontrendszerükben. De nem azért szántam rá magam az írásra, hogy a különböző eseteket vegyem sorra, hanem azért, hogy beszéljünk egy kicsit ezen testi elváltozások valós okáról.

Tapasztalataim szerint, szinte minden esetben ezek mögött a tünetek mögött az önbizalomhiány húzódik meg. Sokan ugyan felismerik ezt a „hiányosságukat”, de olyan mélyen ivódott már bele életükbe, hogy nem tudnak szabadulni ettől az állapottól.

Ennek gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza, egészen a patriarchális (férfiuralmi) társadalmi felépítésünk megjelenéséig. De addig is, amíg ezen a társadalmi berendezkedésen nem tudnak változtatni, nézzük meg, mit tehetnek azért, hogy visszanyerjék önbizalmukat.

Önbizalomhiányuk sokszor nem is tudatosodó félelmükből és kétségeikből ered, hiszen férfi társaim mindent elkövetnek (akarva, akaratlan) azért, hogy ezt az állapotot fenntartsák. Nem csoda, ha nem tudnak szabadulni tőle és megkeseríti életüket, a munkahelyen, a kapcsolatok kiépítésében és a kívánt társ megtalálásában.

Ezek a félelmek és kétségek nem csak egyszerűen kikezdhetik önbizalmukat, hanem

  • befelé fordulásra, bezárkózásra késztethetik Önöket – hiszen a félelem, hogy újra „megsérülhetnek”, visszatartja Önöket attól, hogy új emberekkel ismerkedjenek meg.
  • megállíthatják a már megkezdett önismeretet – hiszen minden alkalommal, amikor úgy gondolják, hogy előreléptek az önismeret területén, valaki (sok esetben nem is mindig a család egy férfi tagja, hanem valamely „barátnő”) mindig felerősíti Önökben a félelmeiket egy jól irányzott megjegyzéssel.
  • megakadályozhatják, hogy vállalhassák és megmutathassák valódi, szeretnivaló önmagukat – hiszen mindig mások elvárásainak szeretnének megfelelni, ami egy csapda, mert nem attól fogják Önöket elfogadni, hogy megfelelnek a pillanatnyi elvárásoknak, hanem attól, hogy vállalják önmagukat. Olyannak, amilyenek.
  • csökkenthetik az Önökből áradó természetes vonzerőt – hiszen folyton szerepet játszanak, nem csak annak érdekében, hogy álmaik lovagját megkaphassák.
  • De ennek következtében, mindig az éppen aktuális szerepnek megfelelő módon reagál környezetük. Míg, ha saját magukat adnák, azt, akik tényleg Önök, akkor pont azt kapnák, amire vagy akire valóban vágynak.

Ám nagyon fontos tudni azt is, hogy az önismeret és az önbizalom növelés útját járva teljesen természetes, hogy félelmeik és kétségeik vannak, hiszen kilépnek komfortzónájukból, annak érdekében, hogy megtapasztalhassák önmagukat.

Sőt azt is érdemes tudni, hogy ezen az úton járva, ha nem állítják magukat kihívások elé, akkor nem is fejlődnek. Így, ha fejlődésük útján bátran előrelépnek, és új utakat próbálnak ki, az bizony félelmetes lehet. Ezért a félelem bizonyos mértékben valójában az Önökben zajló folyamatok egészséges része.

A túl sok kételkedés viszont alááshatja önbizalmukat, ami arra késztetheti Önöket, hogy megtorpanjanak, és akaratlanul is visszatartsa Önöket az önmegismerés és az önbizalom növelés felé vezető úton.

Fontos tehát, hogy megtalálják az egyensúlyt és kétségeik és félelmeik jelzéseit arra használják, hogy továbbra is haladjanak céljaik felé, miközben ne engedjék, hogy a túl sok kétely kikezdje önbizalmukat. Ennek az egyensúlynak a fenntartása érdekében nézzünk meg néhány ötletet, hogy miként tudják önbizalmukat akkor is magas szinten tartani, amikor átmenetileg félelmeikkel és kétségeikkel hadakoznak.

1. Fogalmazzák meg mi az, amire valóban vágynak

Erre azért van szükség, hogy ne játsszanak tovább szerepeket és ne mások elvárásai alapján cselekedjenek, hanem saját elképzeléseiket valósítsák meg. Ehhez viszont szükséges, hogy pontosan tudják mit is szeretnének.

2. Emlékeztessék magukat gyakran arra, mi az, amire valóban vágynak.

Ha pontosan látják és érzik mindazt, amit az élet bármely területén el akarnak érni, és ezt minden nap újra felidézik, akkor semmilyen kétség nem tudja Önöket ettől eltéríteni.

3. Tudatosítsák, hogy mindaz, amit megtapasztalnak, egy folyamat része.

Ahogy az életben minden, saját önbizalmunk növelése is egy folyamat, amit valamikor elkezdtek, és még mindig tart. A folyamatok arra ösztönöznek bennünket, hogy fejlődjünk. A fejlődés pedig időbe telik, és belső erőfeszítést igényel.

Amikor elfogadják, hogy áhított életük megteremtése nem történik meg varázsütésre, akkor egyszer csak elkezdik élvezni ezt az utazást, és észreveszik saját fejlődésüket minden kis apróságban.

4. Ne hagyják abba! – vagy, ha mégis …

Tudniuk kell, hogy amikor feladják egy céljukat, az mindössze annak a jele, hogy azon a területen még nem köteleződtek el eléggé. Vagyis nem hozták meg a döntést. Ha valóban fontos lesz Önöknek az adott céljuk elérése, akkor képesek lesznek kitartóan végigjárni az odavezető utat, és olyan meggyőződéssel fognak céljukért harcolni, mint még soha. Ha azonban gyakorta feladják, és elengednek mindent, ami már működni kezdett, akkor feltétlenül kérdezzék meg maguktól:

  • Valóban erre vágyom?
  • Ez az én igazi vágyam? Vagy csak valamilyen elvárásnak próbálok megfelelni?
  • Ha a válasz nem, akkor tegyék fel maguknak újra a kérdést: Mi az én igazi vágyam?

5. Ne akarjanak mindenkinek tetszeni.

Lehetnek akármilyen magabiztosak, vonzóak, vagy szexisek, mindig lesznek olyanok, akiknek nem fognak tetszeni. És ez így van jól. Érdemes már most felkészülniük erre, ugyanis így gyorsabban meg fogják ismerni azt a rendkívül felszabadító érzést, amikor ténylegesen el tudják fogadni ezt a gondolatot. Egyébként is, teljesen mindegy, hogy néznek ki, hogyan viselkednek, mit csinálnak, – mindig lesznek, akik lekezelően viselkednek Önökkel. Ezért érdemesebb úgy kinézni, úgy viselkedni és azt csinálni, ami Önöknek jól esik.

 

6. Az elismerést és a bókokat minden esetben magabiztosan, és kedvesen fogadják.

Amit hangosan kimondanak magukról, az még jobban hat Önökre, mint a saját magukkal folytatott belső párbeszédük (ami elméjükben zajlik).

Hogyan szoktak reagálni, amikor valaki megdicséri Önöket?

Például ezt mondja:
– Hű, de csinos vagy ebben a ruhában!

Mire Önök:
– Ó, hát nem is tudom, féltem, hogy rám sem fog jönni, de aztán mégis valahogy belepréseltem magam…

Vagy: – Ó, hát ez egy nagyon régi ruha, nem is tudom mikor volt rajtam utoljára.

Ezekkel a mondatokkal nem csak, hogy aláássák saját önbizalmukat, hanem még a másik embert is tájékoztatják erről. Ezzel esélyt adva neki, hogy csatlakozhasson az Önök önbizalom aláásó hadműveletéhez, és ő is azt kezdje el vizsgálni, vajon hol van Önökben „hiba” és elkezdje Önöket feleslegesen kritizálni.

Ehelyett válaszoljanak inkább így:
– Köszönöm. Örülök, hogy neked is tetszik, jólesik, hogy ezt mondod.

Ezzel a válasszal önbizalmat sugároz befelé is, kifelé is, amivel megerősíti saját maga elfogadását.

7. Figyeljenek oda és válogassák meg társaságukat.

Érdemes óvatosnak lenniük, mielőtt eldöntik, kivel találkoznak, és mit szeretnének tenni vele. Ugyanis, amikor folyamatosan panaszkodó, megkeseredett, másokat hibáztató, és a körülményeket okoló emberekkel vannak együtt, akkor hajlamosak átvenni ezeknek az embereknek a gondolkodásmódját, és egyszeriben sötéten kezdik el látni a világot. Ennek következtében hamar elillan a korábban gondosan felépített önbizalmuk és vonzerejük.

Amikor azonban megoldásokat kereső, elismerő, szeretetteljes, önbizalommal telt emberek társaságában vannak, akkor is ugyanúgy hajlamosak átvenni gondolkodásmódjukat, viszont ennek hatására egyre könnyebben meg tudjuk látni önmagukban is a jót, a szépet, a szeretnivalót, és könnyebb az önbizalom erősítés.

A fenti hét pont alkalmazásával körül tudnak nézni saját életükben, megfigyelhetik, kikkel találkoznak, mivel telik valójában a napjuk és mit tapasztalnak, mit élnek át eközben. Elkezdik megismerni Önmagukat, megtanulják szeretni magukat és nem utolsó sorban mindeközben gyógyulnak is.

Ehhez az úthoz szükségük lesz egyfajta tudatosságra (a magukra való odafigyelés elsajátítására), ami azonban megtanulható, ugyanúgy, mint bármi más. És szükségük lesz még valamire: TÜRELEMRE! Legyenek végtelen türelmesek magukkal, mert tudják (3. pont), ez egy folyamat, amit nem lehet sürgetni. Itt mindennek meg van a helye és ideje.

 

JÓ UTAZÁST KÍVÁNOK! 

A SZERETET ÁLDÁSA KÍSÉRJE ÖNÖKET ÚTJUKON!

 

Landgraf Arnold

természet – és lélekgyógyász