A főszerkesztő előszava
,,Elérkeztünk Papp Olivér utolsó Amerikai klasszikusához, ahol a Chevrolet gyönyörűséges Impalájával ismerkedhettek meg közelebbről. Mi, a magunk részéről reméljük, hogy Olivér mihamarabb előrukkol valami új, izgalmas sorozattal.”
1960-at írtunk, a Chevrolet pedig legördítette a szalagról az új Impalát. Gyorsan eltüntették a konzolos denevérszárnyakat hátulról, átszabták itt-ott és a Chevy belecsapott a hatvanas évekbe.
Az emberek nagyjából erre az időre már kezdtek elfordulni a króm-hegyektől, a hatalmas fecskefarkaktól és a prosperitás politikájától. A szó, amely elkezdett repkedni az autógyárak felett, nem más volt, mint – alkalmazkodás. Ez már meglátszik ezen az Impalán is, no de azért nem lett belőle sem csúnya, sem pedig mini-autó. A legfeltűnőbb változás a hátsó fertályát érte, levágták a hatalmas fecskefarkakat, eltűnt az egy darabból készülő óriási lámpa. Ezen az Impalán vezette be a Chevrolet a klasszikussá váló, három egységből álló hátsólámpát. A világ baljós előszelei fém-embléma lenyomatban jelentek meg az autón – rakétadíszítés volt a kocsi oldalán. A Chevy a belső térrel is a katonai intervenció közelgő évtizedének előjelét adta hírül – bizonyos harcirepülőgép-vezetőfülkével. Próbálták a vadászrepülők műszeregységének térhatását visszaadni az Impalában, sikerrel.
A szinte már őskorinak számító hathengeres motor – a Blue Flame – még mindig kapható volt, bár szerencsére kevesen rendelték. Az alap egy 4600 ccm-es V8-as volt, de mégis a klasszikussá érett 5700 ccm-es V8-as blokk volt az igazán sikeres az eladási statisztikákon, ez a motor elment egészen a 335 lóerős teljesítményig.
Extraként kérhették bele az elektromos üléseket, elektromos ablakokat, légkondit, a Positraction kipörgésgátlót, szervóféket és a többi, “szokásos” amerikai autós extrát. Bár extrának hívták őket, mégis majd’ mindegyik autóban benne voltak ezek a felszerelések, ugyanis Amerika dübörgött, az emberek szerettek költeni, a gyárak pedig természetesen kiszolgálták vevőiket.
Az Impala mindig és mindenkor lenyűgözte a világot, születésétől fogva. A Chevrolet húzókocsija maradt a hatvanas évek elejétől fogva. Az autópályák hosszúak és szélesek voltak, a benzin olcsó, a környezetvédelmi és biztonsági rémálmok pedig még várattak magukra. Ezek a Chevyk mérföldkő-autók voltak, egy olyan évtized előhírnökei, amely mindörökre megváltoztatta Amerikát…
A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették. (Pierre Franckh)